8. fejezet

Sziasztok. Újabb rész. :) Ebben kicsit jobban megismerhetitek Janett szobatársait. Remélem tetszeni fog. Hagyjatok magatok után valami jelet. Köszönöm. Jó szórakozást. :)

Üdv, Jamie

***

Ha azt mondhatnám, hogy az első itt töltött éjszaka csodálatos volt, hazudnék, de ha azt mondanám, hogy emlékezetes, jobban megközelíteném az igazságot. Az alvásra szánt időm nagy része azzal telt el, hogy megpróbáltam elhessegetni a csalódott Trevis arcát és magam elé képzeli a barátaimat, akikre mindig számíthattam, ha szükségem volt valakire. Szerencsére sosem voltam igazán krízis helyzetben, vagy ha mégis, nem kürtöltem világgá. Nem kedveltem azokat az embereket, akik egy szakítás miatt megesznek egy raktárnyi csokit és vörös szemekkel járkálnak el mindenfele, vagy akik egy veszekedés után öngyilkossággal fenyegetőznek, berúgnak, ha bármi zűr támad a paradicsomban, vagy éppen megszöknek otthonról, mert a szüleik eltiltották a videó-játékoktól. Az ilyen embereknek valójában sosem voltak gondjaik, ezért  azzal fáradoztak, hogy kreáljanak maguknak néhányat, majd másra hagyják a megoldás megtalálását. Az emberek nagy része, amikor azt mondja szenved, hazudik. Míg más éhezik, a családját temeti, megaláztatásokban van része és egy zokszót nem ejt, addig mi, többiek minden apróságból elefántot gyártunk, hogy lefoglaljuk magunkat az unalmas hétköznapjaink sodródásában és eredetibb álproblémával álljunk elő mint a szomszédunk. 

Jelent pillanatban én is úgy érzem, hogy a világ összedőlt körülöttem, mivel nem alakult minden olyan békésen, mint ahogy terveztem, ráadásként pedig az első dolog amit reggel megpillantottam Mo ideges arca volt, amint fölém hajol.

-Nem tudom merre jártál az éjszaka, Újonc, de itt szabályok vannak, Kilenctől gyülekező az udvaron. Van egy fél órád összeszedni magad. - mondta elégedetten konstatálva, hogy nincs ínyemre a korai kelés. - És szerezz be egy alapozót, mert rosszabb vagy egy zombinál, édesem. Persze ha tudod mi az az alapozó. - tette csípőre a kezét és természetellenes arckifejezéssel indult meg az ajtó fele, teljes kifutóbeli szereléssel és sminkkel. Istenem, ez a lány vajon hánykor kelt?

Felülve az ágyamban tudatosult bennem, hogy Mo kivételével még egyik szobatársamat sem ismerem. Idegesen beletúrva kócos hajamba leugrottam emeletes ágyam tetejéről és körülnéztem a szobában. Minden lány morcos, álmos szemekkel bámul maga elé, pizsamában, fésületlenül. 

-Franc vinné már el. Kinek hiszi magát? Obamának? - morogta egy ciklámen-szőkés hajú, zöld szemű lány, aki alsó ajkában egy kerek piercinget viselt. Dühősnek tűnt. 

-Hagyd már. Hadd élje ki a gyerekkorát. - sóhajtotta egy barna bőrű lány, szeme és haja is fekete volt, halvány rózsaszín pizsamájával éles kontrasztot alkotva. Kizárásos alapon Munashe Díbnek tippeltem a lányt. 

-Te meg ki vagy? - motyogta egy szőke, alacsony lány. Egyből kapcsoltam, hogy a kérdést nekem intézte, ezért elfordultam a bőröndömtől és a többi lány fele fordultam.

-Janett Hulbert vagyok. 

-Ja, igen. Olvastam a neved a listán. - bólogatott Munashe. 

-Tegnap nem voltál itt. Tuti észrevettelek volna, ha igen. - nézett gyanakodva rám egy másik lány, aki éppen barna hullámos haját próbálta kifésülni, közben meg vastag, jellegzetes szemöldökét tanulmányozta egy zsebtükörben.

-Körülnéztem a környéken. Aludtatok már mikor visszajöttem. - feleltem.

-Egyedül voltál? - kérdezte a szőke lány. - Mármint úgy értem, hogy kiismerted magad a környéken, mert nekem nem sikerült, ezért visszajöttem inkább. - kuncogott. - Amúgy Aqua a nevem. - mosolyogva nyugtáztam, hogy végre valaki bemutatkozott közülük. Lassan minden lány sorra elmondta a nevét. A barna hajú lány volt Rachell, a piercinges Lilan és a barna bőrű pedig Munashe. 

-Ismeri valamelyikőtök Mot? Mármint régebb óta? - cseverészett tovább a Aqua.

-Igen. Tavalyról. - bólintott egy Hazelként bemutatkozott szeplős, vörös hajú lány. - Ez volt a rémálmom, hogy vele kell laknom. - húzta el a száját. Rossz kedvem ellenére ezen még én is elmosolyodtam. - Folyton a szeplőim miatt szívat. 

-Komolyan? - fordultam felé újra, miután végre sikerrel jártam és sikerült párosítanom egy sima fekete ,,Born in the 90's " feliratú pólót, egy szakadt farmersorttal és fehér tornacipővel. - Szerintem ez még tőle is gyerekes. - ráztam meg a fejem a szememet forgatva. - Én bírom a szeplőidet. Szerintem aranyosak. - vontam meg a vállam, miközben egy laza copfba fogtam a hajam, a kiválasztott ruháimat az ágyamra dobtam, majd a fürdő fele indultam.
-Neked mázlid van. Semmivel sem tud szívatni. - kotyogta Aqua, a többiek pedig egyetértően bólogattak.
-Miért ne tudna? - röhögtem el magamat. - Már meg is tette.
-Kétlem. - Lilian nézett rám kissé megvetően.
-Miért? - csodálkoztam.
-Mert nem hinném, hogy van mivel. Te olyan...tökéletesnek tűnsz. - válaszolta Aqua. Képtelen voltam türtőztetni magam, ezért hangosan felnevettem.
-Na igen! Várjatok míg jobban megismertek, aztán már legnagyobb jóindulattal sem neveznétek tökéletesnek. Tapasztalatból mondom. Mindig az a vége, hogy az emberek imádkoznak, hogy túléljék velem. - világosítottam fel a társaságot, majd sarkon fordultam és a fürdő fele indultam, ami természetesen közös használatú volt, szerencsére nem túl messze a házunktól. A lányok jártak a fejemben és az, ahogy tökéletesnek neveztek, teljes lelki nyugalommal. Ezért lógok inkább fiúkkal és kerülöm a nagy lány társaságokat, mert néha olyan felszínesek tudnak lenni, csak a külsőre fókuszálnak, ha pedig az nem tetszik, esélyt sem adnak a belsőnek. A fiúk ellenben azt szeretik, ha egy lánnyal jól kijönnek, nem pedig azt, ha éppen göndör a haja, vagy egyenes. Apukám gyakran mondta nekem kiskoromban, hogy fiúnak kellett volna születnem, mert kinevettem a lányokat, akik nem tudtak focizni és képtelen voltam megérteni, hogy érezhetnek nagyobb szenvedélyt a babák öltöztetése iránt, mint a labdarúgás irányába. Azóta ez változott. Megértettem idővel, hogy lánynak lenni nem rossz dolog és nem éri meg elmélyülni a fiúk világának csodáiban, ha egyszer még azt sem ismerem, amit a korombeli lányok igen. Úgy éreztem akkoriban, hogy fennakadtam a fiúk és a lányok dimenziója között és képtelen voltam elképzelni ennél rosszabb dolgot. Most viszont örülök, hogy így történt, mert alkalmam nyílt úgy focizni, hogy közben lánynak érezhetem magam.

A mosdóban megpillantva a tükörképemet elborzadva tanulmányoztam a szemem alatt húzódó sötét félholdakat. Kivételesen egyet kellett értenem Moval: tényleg ritka lehet az a zombi, aki nálam pocsékabbul fest. Meglepően rövid idő alatt sikerült kidörzsölnöm a szemeimből az álmosságot és mintha a karikák is halványultak volna. A szobában gyorsan felöltöztem és Lilannal együtt kisétáltam az udvarra, ahol az emberek már csoportokba verődve vártak az öt perc múlva kezdődő programot. A szemeimet meresztve sikerült kiszúrnom a magas, szőke Bryont, aki ökölvívó lévén kitűnt a tömegből. Biztos voltam benne, hogy a többiek is ott lehetnek, főleg mivel arra fele  tartva megcsapta a fülemet Y jellegzetes nevetése. Ahogy egyre közelebb kerültem hozzájuk, Drew vidám alakja is kirajzolódott előttem, aki éppen egy fekete hajú fiúval beszélgetett.
Trevis volt az.
Szorosan lehunytam a szemem és lélekben próbáltam felkészülni arra, ahogy újra csalódottan végigmér, mint tegnap éjszaka. Sóhajtva léptem a többiek mellé, miközben a szívem szokatlanul hangosan zakatolt. Trevis tekintete találkozott az enyémmel, szája sarka pedig gúnyosan felfele görbült, száját pedig szólásra nyitotta.