4. fejezet

Sziasztok. Újra itt lennék, egy rövidebb eltűnés után. És itt is van a legújabb fejezet. Remélem tetszeni fog, legalább jobban mint az ez előtti. Be kell vallanom, kicsit bánt, hogy nem nagyon pipáltok. De reménykedem a pozitív változásokban. Jó szórakozást kívánom.

Üdv, Jamie

***

Az utolsó emlékem az egész vonatozásból az, hogy Y azért ölelget, mert elűztem egy beszívott csávót a fülkéből, így ő is odaülhet hozzánk. Aztán az ablaknak döntve a fejem, elaludtam. Közben hallottam, ahogy hangosan énekelgetnek, ügyet sem vetve arra, hogy éppen alszom, vagy ahogy a zsebemben kajtatnak, hogy megszerezzék a jegyem és felmutathassák a kalauznak, de még egy érdekes beszélgetésnek is a része lehettem, amelyben a srácok a fegyverekről beszélgettek és arról, hogy ha találnak egy olyan csajt, aki ért hozzájuk, helyben feleségül veszik a táborban. Vicces, hogy ez az egyetlen kritériumuk. A srácoknak könnyű. Bezzeg nekünk. Nehéz találni egy megfelelő fiút. Emlékszem, amikor a suliba kerültem mindenki bámult a hajam miatt, a fiúk folyton odajöttek hozzám, a csajok megakarták érinteni, mert olyan viccesnek találták és folyton megígértették velem, hogy ha valaha kisimítom küldjek nekik fotót. Még a nevüket sem tudtam, de persze, megígértem nekik. Ez nyolcadikban volt. Azon a héten ,,halálosan" belezúgtam Andrewba. Ő volt a tökéletes pasi, minden szempontból. Megvoltam győződve, hogy megtaláltam az igazit. Csakhogy ő akkor is ilyen menő volt és teljesen az elérhetetlen kategória volt. Aztán a fociválogató után elhívott randizni. Azt hittem helyben elájulok, olyan boldog voltam. Néhány hétre rá viszont megismertem és rájöttem, hogy teljesen bírom, de csak barátként. És a vicces az volt, hogy akkor döbbent rá ő is. Hirtelen váltás következett és randik helyett már csak együtt lógtunk. Drew, Y, meg én. Aztán a képbe jött Clary is és hirtelen négyen lettünk. Akkor már nem éreztem magam teljesen egyedül a sok pasi között.

-Jan, megjöttünk. - vigyorgott az arcomba félelmetesen közelről Bryon.

-Jövök. - tápászkodtam fel, meglehetősen nehezen, félkézzel pedig a csomagjaim után nyúltam.
-Várj, segítek. - ajánlotta fel Bryon kedvesen, majd félkézzel felemelte az óriási hátizsákomat...és simán kicipelte a vonatból. Ámultam és bámultam.
-Ilyenkor nagyon jól jön a Herculesi erőd. - vigyorogtam rá büszkén, hogy mindenki a közelből rájöhessen, hogy ő márpedig az én haverom. - Na jó, de most átadhatod. Viszem.
-Biztos? - magabiztosan bólintottam. Még szép hogy! Ha másoknak megy, akkor nekem is. - Akkor gyere.
-Rendben. Innen nagyjából fél kilométer a táborhely. Ki szerez egy taxit? - mosolygott Clary.
-Taxit? Te megmentél?
-Ja. Gyalog megyünk! - lázadtak fel a fiúk. A húgom és Clary egyszerre néztek rám, én viszont csak egyszerűen vállat vontam.
-Nem nagy dolog legyalogolni. Gyertek máár. - biztattam inkább a barátnőmet, mintsem a húgomat, mert alig vártam már, hogy őt szenvedni lássam.
Nehezen, viszont sikerült meggyőzni Nataliet is, hogy gyalog menjünk. Én felvetettem az ötletet, hogy akár itt is hagyhatjuk, de visszagondolva arra az érzelgős momentumra a szüleimmel, úgy gondoltam, hogy ha még szeretnék hasonlókat, minimum haza kéne vinnem a húgom a 10 nap lejártával. A út nagyrészt azzal telt el, hogy Clary egy filmről beszélgetett Békával és a húgommal, Bryon és Drew kövekkel rugdostak utánam, Y meg rajtam nevetett. Engem meg az agybaj kerülgetett, ezért egyszer ráugrottam Andrewra, szó szerint. Bryonre nem mertem, mert félkézzel kinyiffant, de Drewnál volt egy szemernyi esélyem.
-Hagyd abba! Hagyd abba! Ne rugdoss kövekkel! - kiáltottam az arcába, mikor felülkerekedtem. A táskám félrecsúszott a hátamról, a fiúé pedig teljesen le is esett. Clary épp azért hálálkodott, hogy senki sem lát minket, a többiek pedig a hasukat fogva nevettek. Drew csikizni kezdett, hogy még jobban felbosszantson. - Hagyd abba! Hagyd abba, te idióta. Neeee! Fejezd be! - sikítottam röhögve. Közben én kerültem alul, természetesen. Mint két idióta úgy fetrengtünk a porban.
-Várj. Motort hallok. - szólalt meg Y, csendre intve minket. Drew is felegyenesedett és a csípőmön ülve az útat kezdte bámulni ahonnan jöttünk.
-Drew! Ez fáj. Mássz le rólam! - hisztiztem arra gondolva, hogy mit gondolhat majd a jövevény, merthogy nagy eséllyel ő is a táborba tart.
-Te kezdted! - emlékeztetett a hajamat borzolva.
-Nem!! Ti kezdtétek azokkal a hülye kövekkel. Na. Szállj már le rólam! - vergődni kezdtem mint egy hal, erre pedig a srácok még jobban nevetni kezdtek. Lassan már látni se láttam, mert az egész bozótom a szemembe volt. A motor egyre közelebb volt. Kiszabadítva a kezeimet a fiú szorításából lelöktem magamról és a mellkasára térdelve hallelujázni kezdtem. A motor pedig már mellettünk állt. A bömbölés leállt, a sisak pedig lekerült. Legelőször egy értetlen és meglepett fekete szempárral találkoztam. Mire valahogy rászántam magam, hogy leszálljak Andrewról.
-Megzavartam valamit? - vigyorgott szinte gonosz mosollyal.
-Nem.-vágta rá a húgom rá nem jellemző kedvességgel. Natalie csak a helyes, új srácokkal ilyen. Újra a fiúra pillantottam, most pedig készen arra, hogy jobban szemügyre vegyem. És igen, nos a húgomnak jó az ízlése: fekete szem, fekete, fésületlen haj, megnyerő mosoly, férfias arc és menő dzseki.
-Helló, haver. Young vagyok. - nyújtotta tenyerét a fiút.
-Trevis. - mutatkozott be ő is kezet rázva barátunkkal.
-Ők itt..
-Natalie vagyok. - pattant oda a húgom, bájosan mosolyogva.
-Épp bemutatni készültem a többieket. Nem zavar? - tolta óvatosan arrébb Y. - Szóval ők itt: Bryon, Béka, Clary, Andrew, Natalie és a sörényes, Janett.

-Héé! - vágtam erősen karon a fiút.
-Ez az igazság. - vont nevetve vállat és közben visszalökött, ami persze egy újabb bunyóhoz vezetett.
-A táborba tartok, srácok? - kíváncsiskodott Trevis.
-Igen. De elég kihaltnak tűnik itt minden. Ez valami szellemváros? - pillantottam a fiúra fürtjeimen keresztül, mert közben Y olyat lökött rajtam, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és szinte elestem.
-Mióta itt vagyunk nem.. - dünnyögte Bryon, utalva a folytonos hangoskodásunkra, mire mindannyian felnevettünk.
-Hát, nem éppen a leglátogatottabb hely, a tábor az év legnagyobb eseménye. - felelte gúnyosan. - Ti nagyvárosból jöttetek, ugye?
-Igen. San Franciscoból. - felelte Nat.
-Tényleg? Én is onnan jövök. - nézett végig furán a társaságunkon. Meglepve néztem a fiút.
-És onnan motorozol? - tátotta el a száját Béka, aki meglepő módon most először szólalt meg. Gondolom elbabrált közben a mobiljával, valószínűleg a barátnőjével beszélgetett.
-Nem éppen. Egy esküvőről lógtam meg, nagyjából 200 km-re innen. Anyámék feltehetőleg kiakadtak. -számolt be nekünk. Minden szava mintha előre megtervezett menőzés lenne. Viszont imponált a tény, hogy lelépett egy lagziról.
-Ember. Én bírlak téged. - röhögött fel Drew és barátságosan hátba veregette új barátunkat, mire az egy pillanatra mosolyra húzta a száját.
-Kösz. Nos, akkor azt hiszem találkozunk ott. - intett egyet, majd újra feltette sisakját, beindította motorját és felverve a port elhajtott.
-Jól értem? Ez a pasi, velünk egy táborban lesz? -  ujjongott Natalie ajkát harapdálva.
Mindnyájan furcsán néztünk rá, majd összenézve elnevettük magunkat.
-Na? Most mit nevettek?- mérgelődött. - Jan! Mondd, hogy nem jóképű!
-Deee. Baaromi jóképű. - nevettem egyre hangosabban szememet forgatva.
-Hiába adod itt elő a közömböst, láttam, hogy téged bámult. - állított meg Nat és karba tett kézzel az utamat állta.
-Kedves Natalie. Nem tudom ha feltűnt már, de mindenki engem bámul. Tudod miért? A hajam miatt! Semmi más. Oké? A tiéd lehet. Nem érdekel. Felőlem meg is szökhetsz vele. Sőt...Kérlek rá, hogy tedd meg.- kacsintottam magabiztosan a gyanúsan méregető lányra. Szerencse, hogy fantasztikusan át tudom verni az embereket. - Legalább addig nem mész az agyamra. - morogtam a bajszom alatt, viszont így is mindenki hallotta ezért hangos nevetésben törtek ki. Hah. Jan vs Nat: 2-0. Ez az én formám. Sikeresen elhitettem mindenkivel, hogy cseppet sem érdekel a srác, sem a motorja. Mosolyogva néztem körül, diadalittasan nyugtázva a győzelmemet, akkor viszont megakadt a szemem Y-n, a szemében pedig volt valami szokatlan. Ő egészen biztos nem hitt nekem. Túl jól ismer, ez a gond, viszont dolgozom az ügyön. Nem lehet olyan nehéz vele is elhitetni amit a többiekkel. Vagy mégis?

3. fejezet

Sziasztok. Itt a legújabb fejezet. :D Egyre jobban közeledünk a táborhoz. Olvassátok el, pipáljatok, iratkozzatok fel! :) Jó szórakozást!

Üdv, Jamie

***

A vonat sípját hallva, arcomra fagyott a nevetés. Tudatosult bennem, hogy talán nem mehetek el a táborba. Két lehetőségem volt:1.meggyőzni a szüleimet, hogy elengedjenek, 2.elmenni az engedélyük nélkül, ezzel kierőszakolva egy életfogytiglan tartó szobafogságot. Gondoltam, előbb az elsővel próbálkozom. A húgom mellé ugrottam és meggörnyedve a füléhez hajoltam:

-50 dolcsi, ha nem teszed a sértődöttet és meggyőződ őket, hogy elengedjenek.

-100.-vágta rá. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy mosolyog. Alig várta, hogy kifoszthasson. 

-75.-alkudoztam.

-Hm. Oké.-megkönnyebültem. A Gonosszal alkut kötni necces, de néha meg kell kockáztatni.-Plusz. A táborba nem szólhatsz bele abba, hogy mit csinálok.-tette hozzá hümmögve.

-Szóval a pasiügyeidben hagyjalak?-pontosítottam.

-Bingó.

-Rendben. Felőlem annyi pasit szedsz fel, ahányat akarsz.-vontam meg a vállam. Igazából idegesített, ahogy a fiúkat kihasználta, de különösebben nem zavart, ameddig az én kiszemeltjeimtől távol maradt. Nataliet úgy kell elképzelni, a vörös, tökéletes hajával és hibátlan arcával, zseniális stílusérzékével mint a tinifilmek főgonoszát 14 éves kiadásban. Igen, pontosan, tökéletes külső, romlott belső. Elégedetten bólogatott, majd angyali mosolyt varázsolt az arcára és szüleink elé állt.

-Figyeljetek. Szerintem el kellene engednetek Janettet is.-minden barátom rám nézett, hogy rájöjjenek, mi ez a hirtelen állásváltozás a húgom részéről. Vigyorogva türelemre intettem őket.-Tudom, hogy nem vagyunk valami példás viselkedésű testvérpár. De...szeretnék adni egy esélyt Jannek, hogy jóvá tehessen mindent. Rengeteg hibát követett el velem szemben, de ez a pár nap alatt ez változhat. Tudom. Szóval adjatok ti is neki egy esélyt. Tisztában vagyok azzal, hogy nem érdemli meg, mert...

-Jól van, vöröske. Szerintem elég lesz.-szakította félbe Y, mielőtt még felsorolná mindegyik ,,bűncselekményemet".

-Lécii, anyu. Szükségem van erre a táborra. És te is tudod, hogy megérdemlem.-mosolyogtam meggyőzően.

-Megérdemled?-csodálkozott anyu.-Nos, halljuk, mivel?

-Ugyan. Lekéssük a vonatot. Majd elküldöm sms-be a részleteket.-próbálkoztam.

-Ne olyan sietősen, Janett. Halljuk. A vonatig még amúgy is van 10 perc.-vigyorgott Natalie. El sem hiszem. Mikor azt hittem hogy az én oldalamon áll, újra cserben hagyott. Alig várom már leckéztessem meg mindenért! 

-Kitekerhetem a nyakát?-suttogta Bryon a hátam mögött. Elmosolyodtam. 

-Felsoroljam? Rendben. Az átlagommal a gimim 25 legjobb diákja közé soroltak. Ami, mint tudjuk, San Franciscoba nem kis dolog. Annak ellenére, hogy még nem is vagyok végzős, máris két egyetem is érdeklődik irántam és hajlandóak lennének felvenni teljes ösztöndíjjal, ha játszanék a focicsapatukban. Az idén megnyertük a csapattal a gimik közti bajnokságot. Tökéletesítettem a spanyol tudásomat, csakis azért, hogy nektek megfeleljen, mert amúgy utálom a nyelvet. Szeretnéd, hogy folytassam, anyu?-elégedetten konstatáltam, hogy a szüleim bűnbánóan néznek össze. A győzelem már közel volt, most a bosszún a sor.-Ezzel ellentétben az én édes húgocskám megbukott matekból, fizikából csak csalással ment át, zsarolja a fél sulit, hogy ne árulják be, amiért szinte felrobbantotta a biosz labort, ja. És majdnem megfeledkezdtem a legnagyobb érdeméről. Van egy listája a szellőzőrendszerben az összes srácról akit eddig sikerült meghódítania. És egy listája arról, akik soron következnek.-végre úgy éreztem, hogy a hatalom csakis az enyém. Most megjárta Nat. Nem csak ő szeret itt játszadozni.-Ja és Y. Rajta vagy a meghódítandó listáján.-kacsintottam a fiú fele, aki pislogni sem tudott döbbentében. 

-Miért csinálod ezt, te szemét? Segítettem neked.-kiálltott rám.

-Igen, pénzért cserébe. Mert amúgy soha semmit nem tennél értem!-tettem karba a kezeim és úgy néztem vele farkasszemet.
-Éh, most nyeregben érzed magad, hm? Meglátjuk mi pár nap múlva.-ordította, piros arcal, ami szinte egybeolvadt hajával. Ilyenkor tudtam, hogy igazán ideges és szégyenli magát, amiért nem ő nyert egy vitában.
-Ez felhívás a keringőre, Paradicsom?-ingereltem tovább.
-Áááááh.-dühöngött. Térdét csapkodta mérgében és feldöntött néhány csomagot is.
Anyuékra tévedt a tekintetem. Ők most először voltak tanúi egy vitánknak, ami nem sült el éppen a legszebben. Óvatosan egymásra tekintettek, másképp nem is mertek, megértem őket. Nem tetszett a viselkedésük...terveztek valamit, konkrétan éreztem a zsigereimben. És már tippem is volt, hogy mit. El fognak engedni mindkettőnket abban a reményben, hogy mikor visszatérünk, a legjobb tesók leszünk, együtt fogjuk tölteni minden szabad percünket és soha többet nem lesz gondjuk a vitáink miatt. Hiszékenyek. Naivak. Ez sosem fog beválni. Ezt is érzem a zsigereimben.

-Rendben. Elmehettek. Mindketten.-Na? Mit mondtam én?
-Oké, gyerekek. Indulás!-üvöltött fel Drew és felmarkolta a csomagjait. A többiek követték a példáját. Én is hasonlóképpen cselekedtem. Mindnyájan, Nataliet is beleértve. Vajon ő tényleg azt hiszi, hogy velünk ütheti el az időt? Mindezek után? Hirtelen eszembe jutott valami. Egy hirtelen lendülettel visszafordultam és a szüleimre mosolyogtam. ,,Köszönöm", formáltam a szót ajkaimmal, mire anyum arca felcsillant és megragadta apukám kezét. Érdekes, hogy őket már csak ennyi képes boldoggá tenni. Gyakrabban kéne kedves legyek velük, még ha ők a nyakamba is varrták a húgomat.
-Jan, jössz?
-Persze.- rohanni kezdtem feléjük, ami nem volt éppenséggel kellemes élmény csomagokkal.
-Itt a vonat!
-Béka! Hagyd abba és gyere.
-Janett, siess már.
-Jan, foglalok neked helyet. Oké?
Mindenfelől a srácok üvöltőzését hallottam. Boldog voltam. Rettenetesen boldog. Képtelen voltam abbahagyni a mosolygást. Folyamatosan a ránk váró 10 napra gondoltam és elöntött egyfajta gyerekes izgalom. Szomjaztam az ismeretlenre, amely belevésődik majd az emlékeimbe. Tudom, hogy vár rám valami új.

2. fejezet

Sziasztok, édes, kicsi hősem. Itt az új fejezet. Jó szórakozást kívánok. :)

Üdv, Jamie

***

Vadul integetve kezdtem közeledni feléjük, hátha meglátnak és segítenek a csomagommal. Igen, persze, ha a mai nap szerencsés lett volna számomra talán, de így, semmi esélyem sem volt a körülmények javítására. Mikor már azt hittem, hogy belehalok és egy lépést sem leszek képes tovább tenni, Andrew észrevett.

-Csáó. Csakhogy végre itt vagy.- ért oda hozzám és izmos kezével jól vállon veregetett. Barna haja kissé vizes volt, amit ebben a melegben nem is csodálok, zöldes szeme izgatottan csillogott, pálmamintás gatyája és krém színű gombolatlan nyári ingje miatt minden lány felfigyelt rá. Dühösen nézegettem egy ideig, reménykedve hátha kapcsol.- Oh, várj, segítek.

-Hálásan köszönöm.- vigyorogtam erőltetetten és a sírás kerülgetett. Ennyit életem legjobb nyaráról...

-Mi tartott ilyen sokáig?-lobogott mellém rövidre vágott, szőke hajával és fehér ruhájával Clary, a legjobb barátnőm.

-A Gonosz ellepte a házat.- motyogtam.

-Darazsak vannak a házatokban?-kapcsolodott be a beszélgetésbe Y, a legjobb barátom egy szelet görögdinnyét majszolva, óvatosan, vigyázva nehogy összekoszolja barna atléta ujjatlanját. Szerintem barna szemébe logó, gesztenyeszínű hajától nem is látott engem, mivel furán mellém nézett.

-Ja. Hívjátok azt az izét, aki kiszedi onnan.- bólogatott Béka, azaz Joseph vörös, fésűt sose látott haját vizsgálgatva egy kanálban, amit térdig érő sokzsebes katona nadrágjából szedett elő. Nem is akarom tudni, hogy még mi van azokban a zsebekben...

-Az irtót?-kérdezett vissza felvont szemöldökkel a szöszi Bryan Békától, akire mint mindig, most is fel kellett néznem magassága miatt.

-Mi? Nem! Nem kell semmiféle irtó. Natalieról beszélek.-korrigáltam.

-Natalie az irtó?-hökkent meg teljesen Béka.

-Nem, idióta. Natalie a gonosz.-magyaráztam, halántékomat dörzsölgetve.

-Mit csinált már megint az a kis bestia?- fortyogott Y. Már ki is húztam magam, hogy elmeséljem nekik hogy mi történt ma reggel, mikor meghallottam kedves húgom hangját a hátam mögül. Behunyt szemmel próbáltam leküzdeni ingerlékenységemet, egy gonosz mosollyal jutalmazva meg Nataliet. 

-Hallom, rólam beszéltek.-vigyorgott pimaszul. A kis...

-Örülök, hogy felleled magad a bestia jelzőben.- jutalmaztam meg frappáns sértésemmel.

-Hát, nem. Csak sikerült mára már megértenem, hogy egyesek szellemi képessége csak a sértegetésig terjed. És ezek mind, a te lúzer baráti köröd tagjai...-felelte pofátlanul. Áucs...Látszik, hogy testvérek vagyunk. Tudja mit mondjon, a fenébe is. 

-Ha még nem sikerült esetleg felfognod, segítek. Most te is éppen sértegetsz. Magadat oltod, Nat.- karba tett kezekkel néztünk egymással farkas-szemet. 

-Engem viszont az emel fennem, hogy nem vagyok ennek a bagázsnak a tagja.-pofázott egy utolsót. Visszavágni időm már nem volt, mert megjelent anyu és apu, akik épp a hercegnő csomagjait cipelték.

-Nézzétek, megtaláltam a szökevényt.-fordult szembe a szüleinkkel felém bökdösve. Egy miliméter választott csak el attól, hogy a testet öltött gonosznak ne ugorjak. Felkészültem már a viharra...

-Janett Hulbert! Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy kényed-kedved szerint leléphetsz, amikor akarsz és úgy csicskáztathatsz minket ahogy szeretnél? És még a telefonod sem vetted fel! Mit képzelsz, hölgyemény? Aggódtunk, me...

-Aggódtatok? Na ne nevettess! A homlokomra van írva, hogy hülye vagyok? Nem veszem be ezeket a jó szülő dumákat! Nyaljatok ezzel a kedves lányotoknak, mert engem egyik sem hat meg!-ordítoztam a megszeppent szüleimmel.

-Mi..?

-Gondoltatok volna arra, hogy két lányotok van, még mielőtt tönkretettetek volna mindet. Semmit nem kértem tőletek, semmit, csak ezt a rohadt tábort, hogy végre, tíz napra megszabadulhassak ettől. -mutattam a húgom fele.- Nem is érdekelt, hogy én mit akarok. Na akkor most ne adjátok itt elő az aggódtunk dumát. Kicsit elkéstetek vele.

-Hogy viselkedsz?-szürte a fogai közt apu.- És hogy beszélsz velünk?

-Mindegy.

-Nem méssz sehova!-jelentette ki apám.-Itthon maradsz a nyáron. Nem érdemled meg, hogy elmehess.-hallottam ahogy a barátaim levegőt se mertek venni a cirkusz kellős közepén, ez viszont őket is megijesztette. 

-Mert Natalie megérdemli?- Y gúnyos hangja hasított hátulról.

-Komolyan Mr.Hulbert.-vette udvariasra a figurát Bryan.-Ön szerint miért akar Natalie pont erre a táborra jönni a sok száz közül, ha nem azért, hogy Jan agyára menjen?

-Mert ha egy kicsit kinyítná a szemét, látna, hogy nem azért, mert időt szeretne tölteni a nővérével.-érvelt Andrew is.

-Natalie kitervelt mindent. Egy kis cselszövő.-a srácokon nem lepődtem meg, Claryn viszont igen, hiszen nagyon ritkán láttam őt veszekedni felnőttekkel.

-Ja. Egy ribanc a csaj.- egyszerűen éreztem, hogy Béka beszólása hasonló lesz. Mindenki felé kapta a fejét. A vörös srác meg egyszerűen megvonta a vállát és tovább kajtatott a zsebében. Belőlem meg a mai nap minden negatívuma ellenére egyszerűen kitört a nevetés, szintúgy a többiekből is. Ott álltuk a pályaudvaron, szembe a dühös családommal és egyszerűen nevettünk, mert már nem tudtunk mit tenni. Fokozatosan visszatért belém az élet és a nyár szelleme.

1.fejezet(Bevezetés)

Isten hozott kedves olvasó. Ezennel hivatalosan és nagyon ünnepélyesen megnyitom blogom kapuit, mely lehetőséhet adhat nektek arra, hogy szerény kis történetem olvasásával elüssétek az időt. Jó szórakozást!

Kisses, Jamie

***

Indulás

Persze, hogy egész nap izgatott voltam a tábor miatt. Ez lesz az első, amellyen mind a hatan ott leszünk az utóbbi öt évben. Már reggel 6-kor talpon voltam, hogy elkezdjem a pakolászást. A szüleim ennek nem kifejezetten örültek, mivel felvertem nem csak az egész házat, hanem durván fogalmazva az egész környéket. Valahogy elképzeltem, ahogy a szomszédok a rendőrséget hívogatják, hogy egy idióta korán reggel, méghozzá szombat hajnalban rohangál az egész házban és Metallicát hallgat, mellé pedig még énekel is, iszonyat hamisan. Nos, ez van. Egy évben egyszer megy a szomszéd lány táborba, jobb ha elfogadják, hogy ilyenkor a szokottnál is hiperaktívabb lesz.

-Janett Hulber!!- apu dörömbölésére felkaptam a fejem és magamra kényszerítettem egy aranyos, 'miért vagy dühös apu?' álszent pillantást, majd kinyítottam az ajtót neki.- Mi ez a nyivákolás? És..és hajnal van, kislányom. Mit csinálsz te ilyenkor?

-Ma van a tábor apuuuu.- sikítottam fel boldogan, majd egy cuppanost nyomva az arcára, becsaptam az ajtót. Valószínűleg nem örült neki, de megvolt a kifogásom, méghozzá az, hogy pakolnom kell, mivel délben indul a vonat.

Az üzenetek csak úgy érkeztek a szintén izgatott barátaimtól. Semmi kifogás, ez lesz életünk legjobb nyara. Végre oda tudunk egymásra figyelni: egy kisvárosi tábor, kevés emberrel a tökéletes hely, hogy kitomboljuk magunkat. A nagy pakolászásban teljesen elrepült az idő, reggelizni sem volt időm, ebédelni meg még annyira sem, ezért tizenegykor kifáradva, kifulladva és korgó gyomorral cipeltem le a lépcsőn a csomagjaim.

-Itt van két szendvics, Jan, ha megéheznél.- anyukám mint mindig, most is életet mentett. Persze meglepődött, hogy miért ugrok a nyakába és puszilom meg százszor, de nem szándékoztam elmondani neki.- Jól van, jól van, kicsim. Nekünk is hiányozni fogsz.

-Ja...Áááá, aha. Izé. Ti is nekem.- viszonoztam újra anyu ölelését, óriásit blöffölve közbe. Persze, persze hiányozni fognak meg minden, de azért könyörgöm, 10 nap, túlélik. Meg amúgy is zsúfolt lesz az idő, nem lesz időm nagyon az itthoniakra gondolni. 

-Na oké, akkor elmentem. Legyetek jók.- búcsúzkodtam még egyszer utoljára. 

-Várj, Jan. Várd meg a húgodat is.- mosolygott anyu. Pislogás nélkül néztem rájuk. Ugye nem...? Néhány percet még várnom kellett a konyhában állva, közben meg folyton jöttek a hívások a barátaimtól, akik már a vonatállomáson állhattak. Én pedig még mindig a húgomra vártam, hogy el tudjak tőle is búcsúzni. 

-Jövök mááár.- kiáltott le a húgom, Nathalie, majd megjelent a konyhában két óriási csomaggal.- Készen vagyok.- jelentette be, én pedig köpni-nyelni nem tudtam ijedtemben. Akkor felfogtam. A húgom is jönni fog velünk a táborba. Nem akartam elhinni. Muszáj volt rákérdeznem.
-Te meg mi a fenét csinálsz?-förmedtem rá, anyuék legnagyobb meglepetésére. Persze, a szüleink azt hiszik, hogy helyes kis tesvérpár vagyunk, akik irtó jól megvannak egymással, de ez persze közel sem volt így. A 14 éves Nat a legidegesítőbb ember mind közül akit ismerek. Fogalmam sincs kitől örökölhette hosszú hullámos vörös haját, fűzöld szemét, tökéletes, könnyen barnuló bőrét, pisze orrát és arányos arcát. Persze a 150 magas törpe teljesen tisztában volt vele, hogy nem csak az utca, hanem talán az egész város legszebb teremtése, ezt pedig igyekezett kézzel-lábban kihasználni. Legjobb szórakozásai közül kettő említenék: 1.A szerencsétlen, védetelen fiúk bekebelezése, 2.az én idegesítésem és az életem tönkretétele. Hopp, ez már három.
-Táborba készülők, veled.- vigyorgott gonoszan a törpe.
-NEM!!
-Jan ne kiabálj a húgoddal!-förmedtek egyszerre rám a szülők. Persze, hogy az ő pártják fogják. Miért is ne?
-Nem jöhet velem. Ez kellene legyen életem legjobb nyara. Nem ronthatja el. Nem jöhet! Mindent elcseszne.- hisztis kirohanásom semmit sem segített a helyzeten, mivel néhány perc múlva a húgom is megkapta a kajáját és már együtt mentünk ki a házból, bármivel is próbáltam volna megakadályozni. Mielőtt kiléptem volna az udvarra, egy keserű, lemondó sóhaj kíséretében még egyszer belenéztem a tükörbe: középhosszú sötétbarna, egyesek szerint már-már fekete, bűnősen göndör hajam lazán omlott a vállamra, unalmas gesztenyebarna szemem a vonásaimat fürkészte, megbarnult, néhol a naptól megperzselt bőröm kikandikált fekete atlétám és egyszerű farmersortom alól. Fekete Converst húztam a lábamra, majd felkaptam a hátamra a csomagjaim és keserű mosollyal pillantottam a húgom irányába: halványtürkíz virágos elől rövid, hátul hosszú, rózsaszín ővvel átfogott ruhát viselt, türkíz balerinnel és rengeteg csomaggal. A tökéletes ellentétem.
-Menjünk már!-kiáltottam el magam és beugrottam a kocsiba, a csomagtartóba gyömöszölve minden cuccom.- Elkésem a vonatot.-üvöltöttem de senki nem figyelt rám, mivel mindenkit a húgom foglalkoztatott.-Na jó. Ebből elég volt.-kiálltottam el magamat és kipattanva a kocsiból elvettem a csomagjaim, majd ezeket cipelve elindultam a vonatállomás felé. Gondoltam, útközben majd fogok egy taxit.
-Jan! Hova mész?- ordították utánam.
-Sétálni!!-fordultam hátra széttárt karokkal, ironikusan megforgatva szemeimet.-10 nap múlva találkozunk. Cső!-bicentettem hanyagul a szüleimnek, majd befordultam a főutcára.
Nem is érdekel ha haragszanak. Haragudjanak! Én is haragszom. Teljesen tisztába vannak azzal, hogy mennyire fontos nekem ez a tábor és hagyják, hogy Nat elszúrja, merthogy elfogja szúrni, ebben biztos vagyok. A telóm folyton rezgett  a zsebemben, de nem fáradoztam vele. Szinte biztos voltam benne, hogy a szüleim hívogatnak. A barátaim nem keresnének most, mert mindjárt a pályaudavron vagyok. Még néhány perc és láthatom a többieket...megnyugtathatnak.
A peronre érve körülnéztem. Azonnal megpillantottam az én bandámat. A legszínesebb és legzajosabb társaság volt, messzemenőleg. Mindnyájan ott voltak már.