2014. december 25., csütörtök

11. fejezet

Sziasztok drágáim. :) Itt is van a megígért dupla hosszúságú fejezet, aminek megírásával, hát elég sokat kínlódtam, remélem megérte. Köszönöm nektek a türelmeteket. Fantasztikusak vagytok mindnyájan. El sem hiszitek mennyire hálás vagyok nektek. :) Kívánom nektek mind ezáltal a legboldogabb Karácsonyt. :> Töltsetek nagyon sok időt a családotokkal és azokkal akiket szerettek. :) Remélem mind megkaptátok az Angyalkától a jól megérdemelt ajándékokat is. Jó pihenést nektek. Használjátok ki a szünetet.
Üdv, Jamie
***
Vékony csíkokban folyt le homlokomról a verejték, körülöttünk a fáradság illata lebegett a levegőben. A fociedzések jutottak eszembe, ahogy végignéztem a földön elterülő, kifulladt csapattársaimon, a különbség viszont most az volt, hogy a testemet furcsa bizsergés járta át. Fantasztikus érzés volt újra megerőltetni az izmaimat, meghúzni őket, érezni ahogy a talpam bizsereg. Képtelen voltam levakarni az arcomról a mosolyt. Felhőtlen hangulatot csak tovább tetézte  a fűben mellettem elterülő Trevis egyenletes légzésének dallamossága.
-Kérdezhetek valamit? - fordította felém fejét. Én is hasonlóképpen tettem, hogy a szemébe nézhessek. Kipirult arca mosolygásra késztetett.
-Persze. - feleltem.
-Miért hagytad abba a táncolást? - kérdezte. Megállt bennem az ütő. Honnan tudhatja hogy egyáltalán táncoltam? Azt meg végképp honnan eszelte ki, hogy abbahagytam? - Ne kérdezd! - állított meg. - Egyszerűen láttam rajtad.
-Azért, mert túlságosan is a rabjává váltam.
-Minek? A táncnak? - nézett rám értetlenül, sötét szemöldökeit összevonva.
-Igen. Minden szabad percemben táncolni akartam. Akkora szenvedély volt bennem, hogy az már veszélyes volt. Szó szerint. Abba kellett hagynom. - motyogtam, majd elfordítottam a fiúról tekintetemet, az eget kezdve el pásztázni. - Megsérült a gerincem. Rettenetesen lefogytam. Nem ettem semmit, hogy rugalmasabban mozoghassak és könnyebben, hogy kecsesebb legyek.
Néhány percig csendben, szó nélkül figyelte az eget Trevis is. Viszont tudtam jól, hogy ennyivel nem fogja lezárni a témát, ezért fel voltam készülve további kérdésekre:
-És a foci? Az nem veszélyes a gerincednek?
-De, az. Viszont muszáj volt valamit kezdenem magammal. Ebben pedig jó voltam. Ha folytattam volna a táncolást és bármelyik orvos azt mondta volna nekem, hogy hagyjam abba, mert veszélyes az egészségemre, képtelen lettem volna. De ha most azt mondaná valaki, hogy hagyjak fel a focival, nehezen, de rászánnám magam. - magyaráztam meg. - A foci nem a drogom. A tánc az volt.
-Bánod, hogy így döntöttél? - kérdezte, közben pedig oldalra fordult, az ég helyett engem fürkészve tovább. Az arcom alig észrevehetően megvonaglott. Mióta ez a nap kezdetét vette és újra táncolhattam, attól a pillanattól kezdve csakis erre a kérdésre kerestem a választ. Nem akartam kimondani hangosan, mert az véglegesítette volna mindazt, ami eddig csak a fejemben élt. Trevis hüvelyujjával finoman végigsimított a kézfejemen, ezáltal sikeresen elérve, hogy minden vér a fejembe fusson még nehezebbé téve a gondolkodást.
-Jobban bánom mint bármi mást eddig. - feleltem én is, szintén oldalra fordulva, a fiúval szembe. Kegyetlenül az ajkamba haraptam. Kellett neked elszólnod magad, Janett? Most mihez kezdesz? Nem csinálhatod ezt elölről. Még egyszer nem élnéd túl...Kizárt hogy még egyszer képes légy lemondani az életedről. Egyszerűen kizárt.
-Jan, újra csináljuk. Jössz? - állt meg mellettem Mun, óriási barna szemeivel engem fürkészve. A hangja meghökkentően, embertelenül távolinak és idegennek tűnt, az arcára kiülő nyugtalanságot viszont kristálytisztán le tudtam olvasni. Annak ellenére, hogy alig, szinte még alap szinten sem ismert, biztos voltam benne, hogy azonnal kiszúrta, hogy valami baj van, de megkímélt felesleges kérdéseitől.
-Bocs, Mun, de nekem mennem kell. Üzent a barátnőm, Clary, hogy baj van. Meg kell keresnem. Sajnálom. Később találkozunk. - pattantam fel a forró betonról és mint akit kilőttek rohanni kezdtem előre. Azt sem tudtam merre tartok, egyszerűen csak szűkségem volt arra, hogy a lehető leghamarabb eltűnjek az emberek közeléből, hogy kedvemre kidühönghessem magam és józanul meggyőzhessem szenvedélytől izzó testemet és lelkemet, hogy a tánc semmit sem jelent neki. Bármennyire is megfontolt próbáltam lenni és optimistán gondolkodni, tudtam, hogy már eleve kudarcot fogok vallani. Nincs az az ember, vagy isten, aki képes lesz engem újra meggyőzni, hogy tudok élni a táncom nélkül. Nem tudok. Képtelen vagyok rá újra. Janett, az Istenért. Gondolkozz! Az egészséged vagy a tánc? A tánc semmi, ha nem vagy egészséges, ha lebénulsz. A tánc semmi...A tánc semmi...A tánc semmi.
-A tánc minden. - suttogtam, szinte önkívületi állapotban. Arcomon egy sovány könnycsepp csordult le, azt is kegyetlenül letörültem még mielőtt a bársonyon homokba hullhatott volna. Dühösen néztem farkasszemet a tengerrel, kezeim ökölbe szorultak, a vérem szinte forrt, a halántékomnál pedig lüktetett az ér, ahogy küzdöttem a vággyal. Máris lehajoltam és remegő kézzel a cipőfűzőmet kezdtem el babrálni. Hosszú küzdelem után végül győzelmet arattam a bonyolult bog fölött és lerúgtam magamról mindkét cipőm. Talpam alatt csikorgott a forró homok miközben megpróbáltam a jól ismert fenyő parkett stabil biztonságát magam alá képzelni amely Mrs. Dessauge próbatermére volt jellemző. Azon a helyen nőttem fel szinte, ott ért életem legtöbb kudarca és sikere. Hiányzik. Lassan, fokozatosan felemeltem a jobb lábam a testem mellé, néhány másodperc után tökéletes függőleges spárga lett az eredménye. Mosolyogva nyugtáztam, hogy legalább annyira rugalmasak maradtak az izmaim mint voltak. Óvatosan megropogtattam a nyakamat, majd szaladni kezdtem a járda fele, abban a pillanatban ahogy elértem a szegélyét minden testrészem bizseregni kezdett és különösebb erőfeszítés nélkül háromszor megpördültem saját tengelyem közül, kezeimet az ég fele emelve. Minden izmom ösztönösen működésbe lépett, a látásom halványulni kezdett, mígnem minden érzékszervem meg nem szakította a kapcsolatot a külvilággal. Saját testrészeimet sem éreztem már, csak a mozdulatokat, amelyeket egymás után, elképesztő hajlékonysággal és átéléssel hajtottam végre. Én magam váltam a tánccá. Többé semmi sem létezett körülöttem, magamról is megfeledkeztem, eltűntem a légben, egy testtelen alak voltam, aki semmi mást nem akart, csak táncolni. Élete végig ebben a börtönben élni, megállás nélkül táncolni, csak táncolni és táncolni, mindaddig míg végső kimerülésemben a szívem meg nem szűnik dobogni, hogy lelkem továbbtáncoljon a végtelen mennyországba. Semmi más nem akartam.
-Janett! Mégis mi a francot művelsz? - hasított egy hang a levegőbe. Hirtelen eltűnt a körülöttem eddig létező tapintható harmónia és nyugalom, eltűnt belőlem a szenvedély és csak az értetlenség maradt és a düh, amiért visszarántottak a saját kis világomból. - Megmentél? - a húgom dühős arccal rontott nekem egyet tolva rajtam egyáltalán nem finoman, sőt, magasságát és apró termetét meghazudtoló erővel és durvasággal.
-Mi bajod van neked, Törpe? Nyugodj le! - parancsoltam rá nagy testvérhez illő gőgösséggel és magabiztossággal.
-Láttam hogy táncoltál!
-Igen? És? - játszottam tovább az értetlent, bár már tudtam, hogy mi baja van Natalienak.
-Te teljesen hülye vagy? Egy éve sincs hogy szinte műtöttek a gerinced miatt, idióta! Ennyit tartott neked? Eddig bírtál a seggeden ülni és a rohadt nagy balett tudásoddal ne felvágni? Eddig ment, hm?
-Nyugodj már le! Semmi közöd az életemhez és a döntéseimhez! Nem több mint egy éve még te voltál az aki arra biztatott hogy ne adjam fel, mert jó vagyok. - védekeztem.
-Az még azelőtt volt, hogy szóba jött volna a műtét!
-Nem érdekel a műtét, nem érted? Sokkal jobban vagyok.
-Az átkozott fejedben vagy jobban! Soha az életben nem tudsz lenyugodni! Néha az az érzésem hogy meg akarsz halni! Te tényleg nem érted? Nem arról van itt szó, hogy kihúzzák a fogad, ha táncolsz. A gerincedről van szó! Még ha teljesen hülye is vagy bioszból csak tudnod kéne hogy le is bénulhatsz aztán tovább cseszheted az életedet, marha! Felfogod te egyáltalán hogy mi forog itt kockán? - tudtam, hogy igaza van, annyira egyetértettem vele a szívem mélyén, ő viszont nem értette. Neki soha nem kellett abbahagyni semmit amit imádott, semmit ami jellemezte, ami valamikor az életét jelentette és ami titkon mindig a szíve legmélyebb vágya volt és benne volt a zsigereiben. Mert biztos voltam, mindig biztos voltam benne, hogy nekem születésemtől kezdve a véremben volt a tánc, mert ilyen szinten, ilyen szenvedéllyel nem lehet ezt megtanulni.
-Ne oktass engem ki! Tudom, hogy mit csinálok!
-Nem! Te soha nem tudod hogy mit csinálsz! Soha nem gondolkodsz! Gondoltál a következményekre? Gondoltál bármire is, vagy mint mindig mentél a saját üres fejed után? Nem hallgatsz arra a minimális eszedre sem, mindig kell téged hajtson a véred! Olyan forrófejű vagy és makacs. A francba bele! Annyira elegem van belőled! - fakadt ki a húgom. Soha ennyire nem láttam még aggódni.
-Natalie... - próbálkoztam.
-Nem! Láttam, hogy mit csináltál! Ne mondd nekem, hogy ez egyszeri alkalom volt, hogy abbahagyod, hogy ez volt az utolsó! Ne mondd, mert nem hiszem el! Láttam, hogy hogy táncoltál. Láttalak! Janett, amit itt leműveltél az sokkal több volt a táncnál, vagy a tudásnál! Több volt a szenvedélynél, a hivatásnál, mindennél! Olyan volt, mintha ez lenne a levegőd! Janett...én láttam már profikat táncolni...de így...soha senkit nem láttam még! Aki így táncol, aki így ég tánc közben az nem fogja abbahagyni! Esküszöm, hogy még az életemben senkit nem láttam, aki csak meg is közelített volna téged most! - beszéd közben arca kipirult és könnyek kezdtek folyni a szeméből. - Jan, te már rég eldöntötted, hogy erre teszed fel az életedet. Ebbe fogsz meghalni. Nem akarom ezt, Janett. Nem akarom, hogy meghalj. - mondani akartam valamit, megnyugtatni hogy nem fogok ebbe belepusztulni, hogy semmi baj nem lesz, de nem tudtam megszólalni. Tudtam, hogy igaza van. Ez lesz a vesztem...és vállalom. Inkább meghalok egy hónap múlva is ha kell, de még egyszer le nem mondok erről. Nem lesz újra üres az életem. - Kérlek, Jan, csak ne csináld. Értem. Könyörgöm. Értem.

-Sajnálom, Nat. De senkiért se hagynám abba újra. - feleltem kegyetlenül őszintén. Húgom összerándult a szavaim hallatán. A düh, a csalódottság és a kétségbeesés egyszerre villant át a szemén, de csak egy röpke másodpercig. Egy heves mozdulattal letörölte arcáról a könnyeket, mint akinek sértik a büszkeségét még a nyomai is.
-Hát jó. - felelte remegő hangon, amibe magabiztosságot próbált vinni. - Akkor felhívom anyát.

10 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    A részt már tegnap elolvastam viszont csak most tudtam kommentálni.
    Számomra ez a fejezet kicsit gyengébb volt az előzöhöz(előzökhöz) és én inkább csak a jó kategóriába sorolnám.Viszont ennek ellenére is kíváncsi vagyok hogy mi lesz ez után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tori.
      Köszönöm a véleményedet. És köszönöm, hogy olvasol. :) Esetleg bővebben is kifejtenéd, hogy miért nem tetszett annyira ez a fejezet mint a többi, hogy legközelebb elkerülhessem a hasonló hibákat? Szeretném a maximumot nyújtani nektek. :)
      Köszönöm előre is a válaszodat és az őszinteségedet is mérhetetlenül értékelem.
      Üdv, Jamie.

      Törlés
    2. Szia Jamie!
      Bocsi hogy csak most írok de azt hittem hogy már megtettem de úgy látszik nem.Számomra más volt a többiekhez mérve ugyanis ez inkább csak arról szólt hogy a lány táncikált és azon kívül nagyon más nem is történt azokhoz a részekhez mérve mint például: A tengerpartos rész (Amikor Trevis-el volt,személyes kedvencem)vagy amikor elindulnak a táborba.Több most hirtelen nem jut eszembe.Ezekhez képest kevés volt a cselekmény benne és ez nekem hiányzott is belőle.

      Törlés
    3. Kedves Tori.
      Köszönöm a tanácsod. A következő részt legjobb tudásom szerint próbálom majd megírni, a lehető legizgalmasabban. :) köszi, hogy válaszoltál. És remélem nem okoztam túl nagy csalodást és továbbra is olvasómnak tudhatlak. :)
      Üdv, Jamie.
      Elnézést az esetleges elírásokért. Telefontól nehezebben írok. :/

      Törlés
  2. Szia Jamie!
    Örömmel láttam, hogy felkerült az új fejezet, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam.
    Nekem nagyon tetszett ez a rész. Lehet, hogy tényleg nem történt annyi minden benne, de szerintem nagyon szépen leírtad az egészet. A vége pedig különösen tetszett Natalie aggódása miatt, jó volt olvasni, hogy fontos számára a nővére egészsége. :)
    Várom a folytatást. :)

    Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley. :)
      Köszönöm a dicséreted. :) És el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok neked mindenért, hogy támogatsz és hűséges, kitartó olvasóm vagy. :> Köszönöm-köszönöm-köszönöm, ezerszer. :)
      És szeretném ha tudnád, hogy bár nem írok, olvasom a sztorid és odáig vagyok érte. :D Köszönöm neked az élményt és ígérem ahogy időm lesz írok is.
      Üdv, Jamie.

      Törlés
  3. Szia! Ma találtam rá a blogodra és röktön el is oovastam. Huh... Nagyon tetszik a történet!!! Nagyon siss a kövi résszel!!! Várom!! B.U.É.K.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Köszönöm. :) Próbálok sietni. És boldogságos új évet neked is. :>
      Üdv, Jamie

      Törlés
  4. Szia! Mikor lesz kövi?? Nagyon siess! pls!!:-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)
      Most tettem fel az új részt. :)
      Üdv, Jamie

      Törlés